A hazassag onzessel indul. Kotunk egy szerzodest egy masikkal, hogy majd elkiser mindenhova es megfogadom hogy cserebe en is elkiserem mindenhova. Na de hova? Nem fog velem meghalni es utana se fogom mar latni.
"Öt hét múlva megházasodom. Soha nem gondoltam magam házas típusnak. Élveztem a szabadságot, hogy bárhová elmehetek. Ez most kellemetlen érzéseket kelt bennem. A játék, hogy összeházasodunk valakivel, különösen isteni játék, a már meglévő igazság szimbóluma és ünneplése. Sokan azt képzelik, hogy az igazi szabadság a test szabadsága, hogy csak azt tesszük, amire vágyunk. Te megtapasztaltad ezt a viszonylagos szabadságot, és felismerted, hogy a személyes vágyak követése korlátozott, hogy az igazi szabadság ennél több. Van valami mélyebb szabadság a vágyak követésénél. Ha azt gondolod, hogy szabad vagy, mert azt teszed, amit akarsz, gyerekes elképzelést táplálsz a szabadságról. A valódi szabadságnak semmi köze a vágyakhoz. A házasság elkötelezettsége egy fajta halál, nem így van? Az „én" és a „szabadságom" elképzelésének halála. Én magasztalom az igazi házasságot! Amikor felismered azt, hogy korlátlan vagy, akkor a házasság korlátai e szabadság és szépség paradox kifejeződéseivé válnak. Az igaz házasság azt tükrözi vissza, hogy elválaszthatatlan kapcsolatban állsz minden élettel. Légy hű ehhez az öleléshez, tekintet nélkül a kényelmetlenségekre, tekintet nélkül a vágy vonzására. Sok házasság csupán szolgaságon és vagyonmegosztáson alapuló intézmény. Az igaz házasság a szabadság ünneplése: szangha*, az igazság támogatása. Az Én házassága az Énnel."
Azt hisszuk, hogy tartozunk valakihez, hogy valakivel megosztjuk eletunket. Ha adunk, majd kapunk is. Hazassag utan majd minden mashogy lesz, lesz tarsam, valaki mellettem, valaki aki vegigkiser es olyan lesz, mint amilyen embert en megalmodtam magam melle. Majd kezdjuk felismerni, hogy a masik neha nem ugy cselekszik, mint ahogy en azt elvarom, sajat utjat jarja es azt szeretne ha en lennek az o kiseroje, kutyaja es tűrnek es figyelnek minden mozdulatara. Ha egy dologban is maskent cselekszunk, mint amit a masik elvar, pl mas szint szeret, mint en, tehat MAS, mint en akkor felhaborodunk, megijedunk, h je egy masik emberrel van dolgom, nem egy oldalbordamrol. Micsoda illuzio... En vagyok, bar azt se nagyon tudom en ki vagyok, csak neha erzem magam, mint egy fuvallat ket lengoajto kozott. Neha azt hiszem no vagyok es ferfi kell mellem, neha azt, hogy okos es okos ember kell mellem, neha hogy fiatal, jo kedelyu es a masik is legyen az. Neha almosnak neha faradtnak erzem magam es jo lenne ha masik is az lenne. Ha reggel sokaig alszom, aludjon o is, ha koran kelek, es pezsgek o is tegye azt. Arnykepem ami elkiser, hogy ne erezzem ezt a nagy egyedul bolyongast, hogy minden csak illuzio, hogy mindent egyedul kell csinalnom, hogy egyedul kell meghalnom es egyedul kelljen viselnem a fajdalmakat. A fajdalmakat mik megszokasbol es elengedesbol tornek elo. Miert jatsszuk ezt a jatekot? Miert taplaljuk magunkat illuziokkal, hogy nem vagyunk egyedul? Lekotjuk es feloldjuk magunkat, hogy aztan rajojjunk megsincs senki akiben feloldodtunk. Egyedul megyunk utunkon, amiket mi vizionalunk magunknak. Nincs senki aki elkiser, nincs senki aki velem hal meg es lesz velem majd a halalon tul is. Csak en vagyok. Hat probaljam magam jol erzeni abban amit teremtek magamnak. Ha teremtek magamnak egy babát elvezzem a vele foglalkozast, elvezzem hogy elkiserem egy darabig, de o se lesz az aki elkiser. Nem lesz tars. Csak adni szeretnek, ne varjak cserebe semmit, ugyse kapok, csak neha, varatlan pillanatban, mintegy becsapaskent, hogy majd minden igy lesz ezutan is, es orokke kapni fogok, de nem, majd jon megint a raeszmeles, hogy csak egyszer es akkor, a legvaratlanabb idopontban kaptam. Hogy mit? Egy illuziot, hogy itt van mellettem es nem vagyok vegtelenul egyedul. Amikor az ember meghal latni fogja, hogy minden csak o volt, minden csak kivetules, nincs is mas, nincs is senki, egy nagy lufi van, amit mi teremtunk.
Szabadok vagyunk, oda megyunk es azt teszunk amit akarunk es ez pokolian remiszto. Barmit megteremthetunk, barmive valhatunk, bar ugyse leszunk azok, nem leszunk okosak, szepek, almosak, nok, csak azt hihetjuk hogy pillanatnyilag azok vagyunk. Minden csak pillanatnyi - vagy hosszabb ideju illuzio. Nincs ferfi es nincs no es nincs ferfi es no kozott hazassag.. Neha azt hihetjuk, hogy osszezavarhasson, de nem. Nincs senki akivel hazassagot lehetne kotni, csak es kizarolag magunkkal, hogy hivek maradunk onmagunkhoz. Elfogadjuk amit kapunk es elfogadjuk az egyedulletet, ez az onmagunkkal kotott hazassag. Nincs masik, magunkkal kotunk hazassagot.. Nincs koveteles, nincs csalodas. Nincs harag, irigyseg, fajdalom. Csak vagyunk es varunk, hogy mi lesz, megszemleljuk de nem cselekszunk. Minek? Nem tehetunk ugyse semmit, nem mi iranyitunk, hogy mik torjenek a felszinre, milyen gondolatok bukkanjanak elo, a mi dolgunk megfigyelni, varni mig vegul tenyleg tok egyedul leszunk, vagyis mindenki csak mi vagyunk. Semmi mas.
