jedilovag

Egy lyuk
Tátong benned,
Amit kétségbeesetten
Próbálsz betömni.

Különféle élvezeteket
Öntesz bele,
Hogy ettől
Jól érezd magad.

Időnként,
Amikor elég élvezetre lelsz, A lyuk csordultig telik.
Ez a kiegyensúlyozottság áldott pillanata.

Ám az űr
Feneketlen,
Tartalma keresztülfolyik rajta, S te megint ott állsz
Üresen,
Kétségbeesetten
Még többet akarva.

Ram Tzu tudja, mi a teendő: Téged kell a lyukba hajítani.

 Elhitették velünk, hogy ami megjelenik, az a valóság, és egyben kijelöli határainkat is. A szenvedés látszólagos elkülönültség és látszólagos jövés-menés hiedelméből ered. Egyenesen a vágyódásba merültem. A vágyódás közvetlen megtapasztalásával pedig azt ismertem fel, hogy nem ment el!

Együtt vagy valakivel, aki tekintet nélkül a külső megjelenésre, az érzésekre, a gondolatokra, a vonzódásra vagy tasziitásra - egy pillanatra sem hiszi azt, hogy különbözöl tőle. Ez a nektár. Ez az amiről a sziived mélyén tudod, hogy igaz. Ilyen különleges módon együtt lenni valakivel - ez a szatszang.

Eled azt ami vagy. Csinalod azt amit szeretsz es mindenki elfogad. Nincs elvaras es buntetes. Ez az igazi szabadsag. Ha igy elsz te vagy a legboldogabb ember.

 "A kezdő tudatában nincs olyan gondolat, hogy elértem valamit. Minden énközpontú gondolat korlátozza hatalmas tudatunkat. Ha nem gondolunk sikerre, sem önmagunkra, igazi kezdők vagyunk. Akkor tényleg tanulhatunk valamit. A kezdő szelleme az együttérzés szelleme. Amikor tudatunk együtt érző, akkor határtalan." 

"Testünk és tudatunk nem kettő és nem egy. Ha azt gondoljuk, hogy testünk és a tudatunk kettő, az tévedés; ha úgy véljük, egy, az is tévedés. testünk és tudatunk kettő is és egy is."

"Amikor megpróbálsz elérni valamit, tudatod másfelé kezd kóborolni."

"Amit énnek nevezünk, csak egy lengőajtó, ami ide-oda leng, amikor ki-és belélegzünk."

"Te magad kelted a hullámokat a tudatodban. Ha hagyod a tudatodat, ahogy van, meg fog nyugodni. ezt a tudatot hiivjuk nagy tudatnak."

"A tudat megálliitása nem a tudat tevékenységének megálliitását jelenti, hanem azt, hogy tudatod áthatja az egész testedet. Tudatod követi a légzésedet. Teljes tudatoddal a kezedben lévő mudrát formázod. Teljes tudatoddal ülsz, fájó lábakkal, anélkül hogy ez zavarna. Ez a haszon gondolatától mentes ülés. Először kötöttségnek érzed a tartást, de amikor már nem zavar a kötöttség, megtaláltad az üresség üresség, és a forma forma jelentését. Tehát a gyakorlás módja az, hogy bizonyos kötöttségek között kell megtalálnod a saját utadat."

"Amikor ülsz, akkor csak ülj, anélkül hogy zavartatnád magad a fájó lábaidtól vagy álmosságtól. Ez a zazen."

Egyéniségek vagyunk, nem vagyunk alapok. Gondoljuk, miközben borotválkozunk, fogszabályzózunk, nyelvünket jól betanult közhelyekkel tornáztatjuk, illemtant tanulunk, hogy mégiscsak ugyanolyanok legyünk, mint a többi. Tollainkat (barátainkat) tépkedjük ki, nehogy más fajhoz tartozónak higgyenek kacsatársaink.

Van egy legkisebb közös többszörös, minden szám/lény osztója. Senki se kételkedik benne, hogy az jó-e. Betanult megiitélési formák. Begyakorolt különbségtételek jó és rossz között. Ha megkérdőjelezed.... "Hülye vagy? Hogy a francba ne lenne helyes, igaz, jó, követendő? Máglyára veled te deviáns buzi! Használj fogkrémet, mondd hogy "egészségedre" ha valaki tüsszent, légy igényes... Hisz ez a jó, Kispista meg a nagyanyáink is megmondták, ez a megszokott, tehát jó."... hangzik válaszul, igazán átgondolt, saját látásmód...

Hülye kis síneken mozog mindenki és beszarik ha lába alá néz. Úristen, lépjek le róla? Menjek egyedül? Mit fognak szólni a többiek???

Gyertek keblemre gyermekeim! Kis elesett árvácskák. Mindenki menekül valahová, valakibe, mert képtelen egyedül lenni, semmit se téve.

Ilyenek vagyunk. Egyformák. Unalmasak.

 "odadobni magad minden jöttmentnek,egy kis kezdeti gyengédségért....ez gyengeség.... a nööiség két alapvetöö mozgatója....hogy eladni magukat a férfiaknak....a másik az anyaság....

   A kérdés várható volt. Minek mentem bele? Csak jött, megtörtént. Minden. A találkozás, az érzés. Egyre jobban sodródom bele, de mindezt tudom. Talán ebben más, mint a többi, hogy tudom mi történik körülöttem. Nem mondom, hogy csak jó. Várakozást szül. Mindig többet és többet akar az ember. Szenvedéllyé válik. Ellen kéne állni? Látom a buktatókat. Semmit se tehetünk, minden megtörténik. Azért vagyok felelős, hogy hogyan élem meg. Most jól. Élvezem. Izgalommal tölt el és melegséggel, bár szétszórtabbá tesz, instabilabbá. Úgy érzem magam, mint egy fa, amit fúj a szél. Csillognak a levelek, ágai kecsesen meghajlanak, de majd meglátjuk mennyi marad belőle. Nem állhatok ellen neki, hisz jó. Siimogat.