Amiota leteznek pszichologusok, mintha mindenki feljogositva erezne magat, hogy neha lehet depresszios, sajnaltathatja magat, lehetnek fobiai, kezeltetheti magat, kerhet kivulrol segitseget. Kulonoskepp akkor maradnak kevesen, amikor valami igazolt hianyzasunk lehet a tudatossagtol, mint pl gyerekszuletes, rossz ido, fajdalmak. Kivulrol varunk segitseget, pedig senki se tud segiteni. Mindannyian varjuk felnottkent is, hogy ilyenkor valaki felvegyen es cipeljen a hatan, nyalogasson minket, mint egy macskaanya siro kolyket. A stresszhelyzeteket felhasznaljuk, h ne kelljen belulrol fakadoan jol ereznunk magunkat, hanem mintegy atadjuk ezt a feladatot masnak. Ha nem tud segiteni, akkor meg bena, odasietunk mashoz.
Tesom idezte nemreg:
"Ne állj ellen a fájdalomnak! Add meg magad a bánatnak, a kétségbeesésnek, a félelemnek, a magánynak, a szenvedés bármely formájának. Légy szemtanúja anélkül, hogy minősítenéd!
Engedd ott lenni! Öleld át! Aztán lásd, ahogyan az elfogadás csodája a szenvedést mélységes békévé alakítja. " -Eckhart Tolle
Ha eddig sikerult is mindig valakinek atpasszolni es nyalintasokat kicsikarni, a halal bardojat tuti egyedul fogjuk vegigcsinalni.
