A kérdés várható volt. Minek mentem bele? Csak jött, megtörtént. Minden. A találkozás, az érzés. Egyre jobban sodródom bele, de mindezt tudom. Talán ebben más, mint a többi, hogy tudom mi történik körülöttem. Nem mondom, hogy csak jó. Várakozást szül. Mindig többet és többet akar az ember. Szenvedéllyé válik. Ellen kéne állni? Látom a buktatókat. Semmit se tehetünk, minden megtörténik. Azért vagyok felelős, hogy hogyan élem meg. Most jól. Élvezem. Izgalommal tölt el és melegséggel, bár szétszórtabbá tesz, instabilabbá. Úgy érzem magam, mint egy fa, amit fúj a szél. Csillognak a levelek, ágai kecsesen meghajlanak, de majd meglátjuk mennyi marad belőle. Nem állhatok ellen neki, hisz jó. Siimogat.
Bár még mindig az egész élet csodás, de még jobban ég a vihartól. Lángját belül érzem a sziivemben. Megállás nélkül hajtja testem és értelmem hiába szabadulna, nem tud, egyre inkább bezárja.
